Kiváltható a szakképzési hozzájárulás
Március elsejétől elérhetővé válik egy, a szakképzési hozzájárulás alternatívájának is tekinthető, bértámogatással kiegészülő uniós pályázati forrás, amelyet ezúttal a mikro-, kis- és középvállalkozások mellett már a nagyvállalatok is igénybe vehetnek. Az ÁSZ szerint komoly gondok vannak a szakképzési hozzájárulás rendszerével, míg a képző cégek attól félnek, hogy eltűnhetnek a szükséges képzések.

A gazdaságilag nehéz helyzetbe került, létszámcsökkentéssel tervező cégek számára most egy 21 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amely nem csupán a saját munkaerő képzését, de annak munkabérét is finanszírozhatja.

A TÁMOP 2.1.3 egy olyan három komponensből álló pályázat, amely lehetőséget teremt a vállalkozói szféra minden szegmensének, hogy a cég működésével összefüggő képzéseket valósítson meg. A TÁMOP 2.1.3 egyik nagy előnye, hogy a korábbi követelményektől eltérően nem rögzít feltételként nyertes gazdaságfejlesztési-beruházási pályázatot (GOP), amely sokkal könnyebben teljesíthetővé teszi a folyamatot. A 2012. március 1-től benyújtható pályázat amellett, hogy pótolja a szakképzési hozzájárulást, akár önrész nélkül, vagyis 100 százalékban is támogathatja a munkavállalók képzési projektjét.

Hírek
Magunkról
Pályázatírás
Projektmenedzsment
Forrásfeltárás
Szakértői tanácsadás
Megvalósíthatósági tanulmányok
Utógondozás, monitoring segítségnyújtás
Ajánlott pályázatok
Referenciák, esettanulmányok
Kapcsolat
Támogatott projektjeink





További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címe:
Továbbküldés
Az Ön neve:
Címzett e-mail címe:
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!
8818162327
Írja be a SZÜRKE színnel írt számokat!
Az Ön e-mail címe: