Milliós tanácsok a magyar kkv-knak
A program célja a mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése tanácsadás segítségével. A program keretében támogatás vehető igénybe különböző tanácsadási szolgáltatásokhoz kapcsolódóan. Lehetőség van többek között üzleti terv, megvalósíthatósági tanulmány, építési tervdokumentáció, illetve egyéb, a vállalkozás működését elősegítő tevékenységek vissza nem térítendő forrásból történő finanszírozására.

A program célja továbbá, hogy egy vállalkozás indításához, illetve további eredményes működtetéséhez szükséges információk elérése, valamint az egyedi, vállalkozás-specifikus üzleti tanácsadás a már kiépült vállalkozásfejlesztési intézményrendszerre, illetve szakemberekre alapozva valósuljon meg.

A pályázat keretében elnyerhető támogatás minimális összege 100 ezer forint, maximális összege 4 millió forint lehet. A támogatás mértéke projektmérettől függően változhat: 200 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő projektméret esetén a támogatás nem haladhatja meg az 50 százalékot, 4 millió forint feletti projektméret esetén pedig a 30 százalékot, míg a két projektméret közötti intervallumban a 40 százalékot.

Hírek
Magunkról
Pályázatírás
Projektmenedzsment
Forrásfeltárás
Szakértői tanácsadás
Megvalósíthatósági tanulmányok
Utógondozás, monitoring segítségnyújtás
Ajánlott pályázatok
Referenciák, esettanulmányok
Kapcsolat
Támogatott projektjeink





További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címe:
Továbbküldés
Az Ön neve:
Címzett e-mail címe:
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!
0533164776
Írja be a ZÖLD színnel írt számokat!
Az Ön e-mail címe: