
Nagyobb arányban kaphatnak borászati fejlesztésekre támogatást a kis- és középvállalkozások, így kiszélesül azok köre, akik borászati üzemüket modernizálhatják.
A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylők
esetében a vásárolt gépek nettó értékének az eddigi 30 helyett 40 százaléka,
míg nagyvállalatoknál 20 százaléka. A vissza nem térítendő támogatással a
Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a borászati vállalkozások teljesítményét
kívánja javítani.
A milliárdos támogatási keretre 2011. október 17. és 2011. december 16. között
pályázhatnak, a kérelmeket postai úton lehet a Mezőgazdasági és
Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) benyújtani.
A borászati gépek beruházásait – tavalyhoz hasonlóan - továbbra is a közösségi
forrásból finanszírozott nemzeti támogatásból teremti elő a tárca. A
rendeletmódosítást társadalmi egyeztetés előzte meg, a jogszabály tavalyi
megjelenésekor a VM már jelezte, hogy az első év tapasztalata alapján a
végrehajtást felülvizsgálja.
A szőlőültetvények szerkezetátalakítási és –átállítási támogatása után az
ágazat uniós nemzeti támogatási programjában ez az intézkedés a legnagyobb.
Egy termelő egy borpiaci évben csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, ami
azonban több gépre is vonatkozhat. A kérelmeket az MVH beérkezés sorrendjében, a
helyszíni ellenőrzést követően bírálja el.
Az igényelt összegnek meg kell haladnia az 1 millió forintot, de nem lehet több
100 millió forintnál. A 2011/2012. borpiaci évben erre a jogcímre 4 millió
euró, azaz több mint egymilliárd forint fizethető ki. Ezen a keretösszegen
felül benyújtott kérelmeket az MVH átütemezi a 2012/2013. borpiaci évre, és
azok az új időszak elsőként benyújtott igényléseinek minősülnek. A támogatás
kifizetésének legkésőbbi határideje 2012. október 15.
A borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez 2011 - től
igényelhető támogatásról szóló rendelet szeptember 8-tól hatályos.
Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium







