Az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) hivatalosan 2011. január 15-én induló végrehajtása új pályázati eljárásrendben zajlik, s már javában folyik az akkor megjelenő felhívások kidolgozása. A pályázók szempontjából ez volt az egyik legfontosabb bejelentés azon az országos konzultációsorozaton, amelynek keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezető szakemberei tájékoztatták a pályázók, a szakmai és civilszervezetek képviselőit a fejlesztéspolitikai tervekről.
A fejlesztéspolitika új illetékesei országjáró körútjuk során sehol nem hagytak kétséget afelől, hogy fokozzák a futó projektek ellenőrzését, annak vizsgálatát, hogy azok valóban a közcélokat és a programcélkitűzések megvalósítását szolgálják-e. Ugyancsak hangsúlyozták, hogy a kormány kiemelt célja a munkahelyek megtartása és újak teremtése, s mivel ebben kiemelt szerepet tölthetnek be a kis- és középvállalkozások, alapvető feladatuknak tekintik a kkv-k megerősítését, versenyképességük javítását. A fejlesztéspolitikában ez azt jelenti, hogy gyorsan és öszszehangoltan kell eljuttatni a hazai és uniós forrásokat a magyar vállalkozásokhoz. Ehhez a rendelkezésre álló szabad fejlesztési forrás legalább 50 százalékát biztosítják a kkv-szektor számára. Ezért a kormány a korábbi, nehézkesen működő és átláthatatlan pályázati rendszerrel szemben egy átláthatóbb, konkrét feladatmegosztáson és felelősségi körökön nyugvó fejlesztéspolitikai rendszerben kívánja a források elosztását biztosítani.
Ami a konkrét intézkedéseket illeti, a jövő év során 20 százalékkal csökkentik a végrehajtásban közreműködő szervezetek számát, radikálisan visszafogják a pályázati dokumentációk (mellékletek, igazolások stb.) előírt mennyiségét, és felgyorsítják az elnyert támogatások kifizetését. Erről is tájékoztatta az érdeklődőket Nyikos Györgyi, az NFM fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára a programsorozat budapesti zárórendezvényén. Az új kormány eddigi tapasztalatait összegezve elmondta, hogy az egyik legsúlyosabb öröklött terhet – a korábbi rendszer kuszasága mellett – a rendelkezésre álló szabad források szűkössége jelenti.
Szavaiból kiderült, hogy a 740 kiemelt és nagyprojekt nyári felülvizsgálata nyomán 1828,8 milliárd forintról 1951 milliárd forintra nőtt a felhasználható összeg. Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte: e fejlesztések jelentős részéhez a továbbiakban is „hozzá kell nyúlni”, ami még növelheti a szabad forrást. Érzékeltette: a forrásátcsoportosításnak határai vannak, minden egyes lépéshez az EU jóváhagyása kell, ami tovább lassíthatja a forráslekötést. Kritikusnak minősítette az EU kifizetési szankciója által sújtott Közlekedési operatív program (KÖZOP) s vészesen hasonlónak a Társadalmi megújulás operatív program helyzetét, ahol „az uniós vizsgálatok jelentős problémákat valószínűsítenek”. Utalt a kifizetések körüli lehetetlen állapotokra. Magyarország 2007–13-as 8042 milliárd forintos uniós keretéből eddig 1282 milliárdot kaptak kézhez a kedvezményezettek. Átlagosan 325 nap telik el a pályázat beadásától a kifizetés megkezdéséig. Rendkívül lassan – több mint száz nap alatt – jut el a megítélt támogatás a projektjét megvalósító nyerteshez. Az NFÜ elnöke ezzel magyarázta, hogy kiemelt helyet kapott a kifizetések felgyorsítása.
S végül még egy jelentős, össztársadalmi gond, amelyre Nyikos Györgyi a konzultációsorozat keretében, a Joint Venture Szövetség pályázati rendezvényén hívta fel a figyelmet: Magyarországon „komoly szemléleti probléma, hogy míg az »ikerdeficit« problémáját érezzük és az egyensúlyteremtés halaszthatatlanságát elfogadjuk, addig a gazdasági és tudásteljesítmény hiányát nagyvonalúan kezeljük”.
Bejelentett intézkedések 2011-re:
- 20 százalékkal csökken a közreműködő szervezetek száma
- 10-nél kevesebb lesz a pályázatokhoz csatolandó mellékletek száma
- 30 százalékkal kevesebb oldalból áll majd az adatlap
- más intézményektől (APEH, VPOP) nem kell igazolásokat kérni
- 15 nappal csökken a számlaalapú kifizetések átfutási ideje
- 2011 végére lehetővé válik a papírmentes pályázás
Forrás: Világgazdaság Online
Megvalósíthatósági tanulmányok
Utógondozás, monitoring segítségnyújtás
Referenciák, esettanulmányok
További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!