Háromezer új munkahely jön létre a magyar kkv-knál
A Nemzetgazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A Munkaerőpiaci Alapból rendelkezésre álló 5 milliárd forintból 372 vállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást 3095 új munkahely kialakításához.

A támogatás egyúttal 5881 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglevő létszámukat is megtartják további két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti.

A támogatási program iránt igén élénk érdeklődés volt tapasztalható, a megelőző évekhez képest több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot. A támogatási igény több mint kétszeresen haladta meg a rendelkezésre álló keretösszeget. Mindez azt is bizonyítja, hogy körültekintő tervezéssel, átgondolt pályázati kiírással el lehet érni, hogy a források valóban oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rá: olyan magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz, ahol a támogatás nem „talált pénz”, hanem amely nélkül nem jöhettek volna létre munkahelyek. A korábbi évek gyakorlatában sajnos előfordult, hogy a rossz tervezés miatt a munkahelyteremtő pályázatot kétszer is ki kellett írni, mivel a lehetetlen feltételek nem tették lehetővé, hogy elfogyjon a pályázati keretösszeg.

A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő magyar kkv-k. Ezen belül is azok, amelyek jelentős számú új munkahelyen, jellemzően álláskeresők alkalmazásával valósítják meg a beruházást.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

Hírek
Magunkról
Pályázatírás
Projektmenedzsment
Forrásfeltárás
Szakértői tanácsadás
Megvalósíthatósági tanulmányok
Utógondozás, monitoring segítségnyújtás
Ajánlott pályázatok
Referenciák, esettanulmányok
Kapcsolat
Támogatott projektjeink





További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címe:
Továbbküldés
Az Ön neve:
Címzett e-mail címe:
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!
7538468163
Írja be a SZÜRKE színnel írt számokat!
Az Ön e-mail címe: