Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a megújuló fejlesztéspolitika eddigi eredményeiről és az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott kormányzati törekvésekről tartott előadást:
A március 24-i eseményen megjelent mintegy 200 fő előtt kifejtette, hogy az eddig megnyitott konstrukciók fogadtatása sikeresnek tekinthető. A fejlesztési programok kiírásaira március elseje óta 180 pályázat érkezett be összesen 54 milliárd forintos támogatási igénnyel.
A fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár arra is felhívta a kis- és közepes vállalkozók figyelmét, hogy a pályázati konstrukciók nem rövid időtartamra, hanem az adott célra rendelkezésre álló források kimerüléséig nyitottak a fejlesztési elképzelések előtt.
Forrás: NFÜ
Megvalósíthatósági tanulmányok
Utógondozás, monitoring segítségnyújtás
Referenciák, esettanulmányok
További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!