Január végéig kell nyilatkozni, ha nem akarunk adóbevallást
A magánszemély 2011. január 31-éig írásban, a 10NY29 számú nyilatkozat kitöltésével kérheti, hogy a 2010. évi személyi jövedelemadóját a munkáltatója állapítsa meg és számolja el a különbözetet. A nyilatkozatot és a hozzá tartozó tájékoztatót letöltheti a NAV honlapjáról. Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, nyilatkozatában ezt a tényt is közölnie kell.

A munkáltató nem köteles elfogadni a magánszemély adómegállapítást kérő nyilatkozatát. Abban az esetben, ha a munkáltató nem vállalja a munkáltatói adómegállapítást, úgy köteles tájékoztatni a magánszemélyt az egyszerűsített bevallás benyújtásának lehetőségéről.

A magánszemély akkor kérheti a munkáltatói adómegállapítást, ha 2010-ben kizárólag a munkáltatójától – egymást követően fennálló munkaviszonyok esetén a korábbi munkáltatóktól – szerzett bevallási kötelezettség alá eső, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott jövedelmet. A magánszemély az adómegállapításhoz szükséges igazolásokat, ideértve a korábbi munkáltatótól kapott igazolást is, 2011. március 20-áig köteles a munkáltatójának átadni.

Ha az adót nem a munkáltató állapítja meg, akkor a magánszemély

2011. február 15-éig választhatja az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást, vagy
2011. május 20-áig (egyéni vállalkozók, áfa-fizetésre köteles magánszemélyek február 25-éig) személyi jövedelemadó bevallást köteles benyújtani.

Forrás: Adózóna.hu
Hírek
Magunkról
Könyvelés, Éves Könyvzárás
Adózási feladatok
Bérszámfejtés
Adótanácsadás
Könyvvizsgálat
Offshore
Tanácsadás és kockázatelemzés
Referenciák
Kapcsolat





További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címe:
Továbbküldés
Az Ön neve:
Címzett e-mail címe:
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!
5008819053
Írja be a ZÖLD színnel írt számokat!
Az Ön e-mail címe: