SZÉP-kártya - Már 7.600 elfogadóhely
Az év eleji 5 ezerről, alig egy hónap alatt 7.600-ra emelkedett a SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma és az év közepére 20 ezer partner-szolgáltatóra számít a nemzetgazdasági tárca - mondta a megújult cafeteria rendszerért felelős miniszteri biztos szerdán Egerben.

Körtvélyessy László az új cafeteria rendszer előnyeit ismertetve a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara fórumán elmondta, már 4.500 munkáltató - jellemzően a legnagyobbak - igényelt SZÉP kártyát több százezer munkavállalónak.
 
Mintegy 65 ezer, az OTP, az MKB és a K&H bankok által kibocsátott kártya már a munkavállalók kezében van és ugyanennyinek folyik a gyártása. Az ezzel kapcsolatos költségek nem az államot terhelik, hanem a kibocsátó pénzintézeteket - tette hozzá.
 
Elmondta: az évi 450 ezer forint erejéig feltölthető SZÉP kártya bevezetésével a kormányzat elsősorban a hazai turizmust kívánja élénkíteni: az üdülési csekk 6 százalékos jutalékával szemben a szolgáltatóknak csupán 1,5 százalékot kell fizetniük elfogadás esetén.
 
Használata is lényegesen egyszerűbb: például a falusi vendéglátóknak nem kell 10-20 ezer forintos csatlakozási díjat fizetniük, illetve a csekkel szemben nem kell vesződni a beváltással sem. A fizetés terminál használata nélkül internet segítségével, vagy telefonon keresztül is megtörténhet. Az átfutási idő pedig a csekkre jellemző 2 hónappal szemben 15 nap, így a szolgáltatók lényegesen hamarabb juthatnak hozzá a pénzükhöz.
 
Mindettől azt várják, hogy lényegesen tágabb lesz a SZÉP kártyát elfogadók köre, mint az üdülési csekk esetében.
 
Kifejtette, a keretösszegből 75 ezer forint fordítható rekreációs, egészségmegőrző célokra és 150 ezer forint étkezésre, ami egyenlő havi 12.500 forinttal.
 
Az Erzsébet-utalványból az államhoz befolyó, várhatóan, mintegy 10 milliárd forintot teljes egészében szociális célokra, szociális üdültetésre és étkeztetésre fordítják - mondta Körvélyessy László.

Hírek
Magunkról
Könyvelés, Éves Könyvzárás
Adózási feladatok
Bérszámfejtés
Adótanácsadás
Könyvvizsgálat
Offshore
Tanácsadás és kockázatelemzés
Referenciák
Kapcsolat





További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címe:
Továbbküldés
Az Ön neve:
Címzett e-mail címe:
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!
4132606647
Írja be a SZÜRKE színnel írt számokat!
Az Ön e-mail címe: