Az adócsomag hétfői szavazása szerint megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva 2012-ben, de éves bevételi összeghatára 25 millió forintról 30 millió forintra emelkedne. Az Országgyűlés még nem döntött az adó mértékéről, ez a jelenlegi 30 százalékról akár 40 százalékra is nőhet, azzal indokolva, hogy a forgalmi adó 27 százalékra nő, személyi jövedelemadó pedig 16 százalék, ezek együttese pedig meghaladja a hivatkozott 40 százalékot, hangzott el tegnap a Parlamentben. Az érvelés furcsasága, hogy nem veszi figyelembe, hogy eltérő adóalapokról van szó. Amennyiben például a forgalmi adót tartalmazó 127 forintos bevételre 40 százalék adó vetül, az összegszerűen majdnem 51 forint adót és 76,2 forint nettó jövedelmet eredményez."
Alábbi táblázatban összevetjük, hogy alakul a különböző költségek melletti adóterhelés:
*A társasági adózás szerint szerzett jövedelemhez képest
A jelenlegi 30 és jövőbeni 35 vagy 40 százalékos eva -kulcsok mellett jól érzékelhető, hogy egyre kisebb költséghányad mellett érdemes az evát választani. Ha mondjuk a 25 millió forintos bruttó bevétel negyedét kellene költségekre kiadni, akkor már rosszabbul járna az evás, mint egy költségeket elszámoló társasági adó alany. Az eva előnyei jelentősen megcsappannának 40 százalékos adókulcs mellett, hiszen már a bruttó bevétel 10 százalékának megfelelő költség mellett is alig ad jobb eredményt, mint egy költségeket elszámoló társas vállalkozó s ekkor valóban csak egyedül az egyszerűsége alapján lehetne dönteni mellette.
Az eva elleni érvként elhangzott, hogy a termelő tevékenységre nem érdemes alkalmazni, hanem csak a szellemi tevékenységet folytatók választhatják előnyösen és ezért 2013-tól egy olyan szélesebb átalányadó rendszert érdemes kialakítani, amit tágabb körben tudna elterjedni. Átmeneti évként pedig, jövőre az eva mértékét szükséges megemelni, ugyanakkor ez még élesebbé teszi az ellentmondást, amely szerint csak nagyon alacsony költséghányad mellett (főleg szellemi tevékenységeknél) éri meg ezt a formát választani, tehát még inkább távolodik a költségigényesebb termelési tevékenységtől, vagy szolgáltatástól az eva az adómérték emelésével.