Nyugdíjtervek: gyerekneveléshez és szakmához kötött korhatár
A jövőbeli nyugdíjszabályozásnak a gyermeknevelés elismerése központi eleme lehet. Egy vitaanyag szerint a jelenlegi nyugdíjkorhatár a jövőben csak azokra a házaspárokra lenne érvényes, akik legalább két gyereket felneveltek és valamilyen szakmához juttattak, illetve iskolázottsághoz segítettek - ezt a javaslatot is felveti az az előterjesztés, amely az új nyugdíjrendszer lehetséges irányaival foglalkozik.

A kormány szerint vitaanyagról van szó, amiről egyelőre semmilyen döntés nem született - írja a hvg.hu a Magyar Nemzetre hivatkozva. Nincs alternatívája a felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek - írja az előterjesztés, amely a Széll Kálmán-terv végrehajtására létrejött munkacsoport részére készült. A dokumentum egyik hangsúlyos fejezete a Nemzeti nyugdíjpolitikai koncepció címet viseli:

Az előterjesztés készítői szerint a felosztó-kirovó elv (amely azt jelenti, hogy az adott időszakban befolyt járulékból kell fedezni az adott időszak ellátásait) a generációk közötti elosztást valósítja meg és a szolidaritásra épül. A korrekt elszámolás technikai alapja pedig az egyéni számla rendszere, amelyre a kormányzat a magán-nyugdíjpénztári átalakítások során - az örökléssel együtt - már ígéretet tett. Az egyéni számlák tartalma a javaslat alapján nem fizikai tőke, hanem jóváírás lenne, és éppúgy felosztó-kirovó elven működne, mint a jelenlegi rendszer - írja a lap.

Forrás: Adózóna.hu
Hírek
Magunkról
Könyvelés, Éves Könyvzárás
Adózási feladatok
Bérszámfejtés
Adótanácsadás
Könyvvizsgálat
Offshore
Tanácsadás és kockázatelemzés
Referenciák
Kapcsolat





További hírek:
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címe:
Továbbküldés
Az Ön neve:
Címzett e-mail címe:
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!
0529665352
Írja be a ZÖLD színnel írt számokat!
Az Ön e-mail címe: