MIÉRT AZ ICTNET WEBSHOP?

Egy kereskedelemmel foglalkozó vállalat számára elengedhetetlen, hogy a meglévő vevőivel folyamatosan tartsa a kapcsolatot, őket lehetőleg minél rendszeresebb vásárlásra vegye rá, illetve emellett minél több új vevőt szerezzen.

A klasszikus marketingcsatornák sokszor nem működnek hatékonyan, az emberek a megnövekedett „reklámzajban” egyre immunisabbá válnak a megszokott eszközökre.

Ezzel párhuzamosan az Internet-penetráció folyamatosan nő mind a lakosság, mind a hazai vállalatok körében, 2007 I. felében 2,6 millió fő (a 15-69 éves korosztályból) legalább hetente egyszer Internetezik, az Internet-penetráció pedig 39%. (Forrás: NRC-TNS 2007-es felmérése)

Az Internet használat elterjedésének köszönhetően a weben keresztül a fogyasztók nagy része hatékonyan megszólítható.

Egy jól felépített honlap fél siker, de a leghatékonyabb megoldást az jelenti, ha az igény megjelenése után azonnal lehetősége nyílik a látogatónak a kiválasztott termék megvásárlására.

AZ ICTNET WEBSHOP ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A ICTNET Webshop egy robusztus, funkció-gazdag e-kereskedelmi környezet, mely biztosít többek között:
  • Egy önálló, központi adatbázist, ami tartalmazza a teljes termék-adatbázist, plusz a vevői adatokat, a rendeléseket, és a teljes rendelés-történetet
  • Fejlett keresési lehetőségeket, mely a termékek megtalálását egyszerűvé teszi a potenciális vásárlók számára
  • Párhuzamos kategorizálási és szűrési lehetőséget, ezáltal elősegítve, hogy nagy számú termék esetén is gyors és egyszerű legyen a vásárlók számára a kívánt termékek megtalálása
  • Képességet a termékek és kategóriák gyors és egyszerű szerkesztésére, illetve új termékek/kategóriák rendszerhez történő hozzáadására egy logikus, könnyen használható adminisztrációs felületen keresztül
  • Teljes körű pénztár folyamatot, ahol a piactól és a termékkörtől függően lehet egy vagy több lépésből álló folyamatot létrehozni, ahol is az egyes lépések tartalma tetszőlegesen variálható
  • Integrációs lehetőséget tetszőleges külső rendszerrel, ahol is a kommunikáció több előre definiált csatornán is történhet
  • Részletes statisztikai reportok, ahol is a vásárlói viselkedéssel illetve az áruház eredményességével kapcsolatosan teljes körű információk nyerhetőek.
  
A weboldal egyszerű karbantartását teszi lehetővé a CMS (tartalom-menedzsment rendszer). A meglévő elrendezés a jogosultsággal rendelkező felhasználók által felhasználói szintű ismeretekkel, programozói, rendszergazdai közreműködés nélkül, Office alkalmazásokban megszokott felülethez hasonló funkciógombok segítségével módosítható.

A szerkesztőfelületen a később megjelenő formában látszódnak mindazon módosítások, formázások, amit a felhasználók eszközölnek. Ezzel jelentős idő takarítható meg, mert könnyű nyomon követni, hogy egy-egy módosítás után hogyan fog kinézni az oldal.

A ICTNET WEBSHOP MŰSZAKI HÁTTERE

A ICTNET Webshop rendszer PHP és MySQL alapokra épül, és egy tetszőleges LINUX alapú Apache web szerver megfelelő a futtatásához. A szerver gép gépigénye a várható forgalomtól és termékszámtól is nagymértékben függhet.

A rendszer egyéb további technológiát felhasznál, köztük HTML, XHTML, DHTML, CSS, AJAX, Flash, Javascript.

A ICTNET Webshop rendszer egy önálló plugin, mely a Joomla nevű nyílt forráskódú CMS, és a hozzá tartozó Virtuemart e-commerce pluginokhoz kapcsolódik, azokat több, mint 50 plusz funkcióval kiegészítve, illetve azok képességeit minden téren megnövelve.

Az elkészült webáruházat teszteljük az összes elterjedt böngészőn, így Internet Explorer 6.0-n, Internet Explorer 7.0-n, Firefox 1.0-n, Firefox 2.0-n, Opera-n és Konqueror-on.

A rendszer a felhasználók azonosításához ACL hitelesítést használ, a jelszavak tárolására egyirányú kódolást alkalmaz. A checkout folyamatához megoldható az SSL protokoll használata is (nincs külön költsége), ehhez mindössze a tárhelyszolgáltatónak kell SSL támogatást biztosítania. Továbbá a nyílt forráskód nagy előnye, hogy felhasználók milliói tesztelik a szoftvert, így bármilyen biztonsági rés szinte azonnal kijavításra kerül.

AZ ICTNET WEBSHOP LEGFŐBB ELŐNYEI

A rendszer habár nyílt forráskódú alapra épül, a nyílt forráskódú rendszerekhez képest számos előnnyel rendelkezik. A kis- és közepes vállalkozások számára elérhető webáruház motorok piacán kiemelkedően sok funkcióval rendelkezik elérhető áron. Az alap kiindulási Joomla-Virtuemart rendszerekhez képest a következő előnyei vannak:

Megnövekedett sebesség: A rendszer az adatbázis kapcsolatoknál a hagyományos csatolók helyett egy új, fejlettebb megoldást használ, melynek következtében az adatbázis műveletek időigénye a töredékére csökken.
Integrálási lehetőségek: A rendszer SOAP és XML alapú kommunikációs interfésszel rendelkezik, melynek segítségével tetszőlegesen paraméterezhetően tud külső rendszerekkel (így ERP rendszerekkel) kommunikálni.
Magas szintű kereshetőség: A rendszer egyik legnagyobb előnye a rendkívül intelligens, relevancia alapú, számos szempont alapján súlyozható keresője, mellyel messze magasan a versenytársak fölött áll. Ezen túl lehetőséget biztosít a találati oldal testreszabására, a találatok közötti további szűkítésre, illetve a találat nélküli keresések megfelelő kezelésére. A rendszer alapvetően lehetőséget biztosít bármely fontos paraméterben történő keresésre, továbbá taxonómiák alkalmazására is a még kifinomultabb találatok érdekében. Tovább a termékek súlyozhatóak, így befolyásolható a keresés végeredményében a sorrendjük. A speciális kereső modul segítségével pedig szinte bármilyen paraméterre építhető egyedi kereső.
Hatékonyabb keresőoptimalizáltság: A rendszer maximálisan keresőoptimalizált felépítésű, és igen magas fokú adminisztrációs felületről állítható optimalizálást tesz lehetővé. Minden termék- és kategória aloldalhoz egyedi URL, egyedi TITLE, meta keyword és meta description adható, a SEO kifejezés többször is HEADER tagokban  szerepel, és minden link illetve kép ALT és TITLE tagjához hozzáadódik. A teljesen automata üzemmódon túl (ahol mindez kifinomult algoritmusok alapján automatikusan képződik) a rendszer lehetőséget biztosít a manuális szerkesztésre is, ahol az összes fenti paraméter esetében felülbírálható az automatikusan generált érték.
Fejlettebb analitika: A webáruház kifinomultabb statisztikával rendelkezik, melyek alapján magas szintű hatékonysági adatok is kinyerhetőek. A vásárlási folyamat minden fontos lépcsőpontjához egyedi URL-eket biztosít, így könnyen nyomon követhető és kielemezhető a vásárlók minden lépése.
Intelligencia a rendszer számos pontján: A rendszerbe számos helyen vannak intelligens, a vásárlói viselkedéstől függő megoldások beépítve. A rendszer a vásárlások számának növekedésével egyre több múltbéli adatból tud adatot nyerni, ezáltal az idő múlásával egyre „okosabb” lesz.
Megnövelt rugalmasság: A rendszerünk rugalmas és igen hatékonyan bővíthető. A később történő hozzáfejlesztés így nem jelent többlet költséget ahhoz képest, mint ha az adott kiegészítés az induló rendszer részét képezte volna. Továbbá nem okoz gondot az egyes oldal típusokon az eltérő templatek kezelése, így eltérő template használható a kategória és a termék oldalakra, a főoldalra és a tartalmi oldalakra, a kosárra és a pénztárra, stb.
Terhelhetőség: A rendszer komplexitása ellenére igen magas terhelhetőséggel rendelkezik, és a beépített moduláris vagy oldalszintű cachelési technikák segítségével további igen komoly kapacitás növekedés is elérhető. A hagyományos Joomla-Virtuemart egy pár ezer termék és látogató kombinációnál is már „haldoklik”, ezzel szemben a ICTNET Webshop 30-40 ezer napi látogató és több százezer termék mellett is sikeresen megállja a helyét.

ICTNET WEBSHOP ALAP FUNKCIÓK

Akciós termékek

Az akciós termékek modullal a különféle akciók „reklámja” is könnyedén megtehető – a webáruház tetszőleges helyén kiemelhetjük őket.

Főbb tulajdonságai:
  • Fix áras akciókra lehetőség (pl. 5000 Ft egy termék)
  • Fix csökkenéses akció (pl. -1000 Ft adott termék árából)
  • Százalékos akció (pl. -10% adott termék árából)
  • Akció-kategóriák megadására lehetőség – így egy kattintással lehet egy akció típust adott termékhez rendelni
 
Automatikus vevőértesítő

A rendszer automatikusan küld e-mailt a vevőnek a vásárlási folyamat minden lépésénél. Így kap a vásárló egy visszaigazoló e-mailt, mikor megrendelte a terméket, kap egyet, mikor elfogadtuk a rendelését, és egyet, mikor postára adtuk a csomagját.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Vásárlási visszaigazolás küldése
  • Állapot váltásoknál igazolás küldése
  • Az egyes visszaigazolásokhoz megjegyzés is fűzhető
  • Teljesen automatikus
 
Biztonsági időzár

A biztonsági időzár használatával megakadályozható, hogy a véletlenül otthagyott adminisztrációs felülethez bárki hozzáférjen – 15 perc inaktivitás után a rendszer automatikusan kizárja a már belépett felhasználót.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Biztonságos adminisztrációt tesz lehetővé
  • Megakadályozza, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a privát adatokhoz
  • A biztonsági időzár hossza (alapértelmezetten 15 perc) igény szerint tovább csökkenthető
 
Egyedi felhasználói account

A visszatérő vásárlók dolgát, és a rendszeres vásárlást megkönnyítő modul. A felhasználóknak elég egyszer megadniuk az adataikat.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Számlázási és postázási információk megadása
  • Egy lépésben történik a regisztráció és a rendelés az első vásárláskor
  • Újabb rendelésnél automatikusan kitölti a rendszer a szükséges adatokat
  • Lehetőség a bármikori adatmódosításra
 
Egyedi érkező-oldal modul

Aki már foglalkozott komolyabban fizetett keresőhirdetésekkel, az tudja, hogy milyen fontosak az egyedi érkező-oldalak. Így minden egyes kifejezéshez a hozzá leginkább releváns termék- vagy kategóriaoldal fog megjelenni (pl. ha valaki a „nyomtató” szóra keres rá, akkor a nyomtató kategóriának az aloldalához viszi (közvetlen linkel), ha a HP Officejet 6310-re keres, akkor konkrétan ennek a nyomtatónak a bemutató oldalára.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Bármilyen kategóriának vagy terméknek egyedi link adható
  • Beszédes és értelmes linkek (pl. hp_officejet_6310.html)
  • Az egyedi érkező-oldal készítése lehet automatikus is, de igény szerint manuálisan is megadható
 
Google integráció

Az elkészült webáruházat integráljuk az összes hasznos és elterjedt ingyenes Google eszközzel, így a Google Anatytics-al (statisztika), a Google Adwords konverzió követésével (megtérülés és ROI számítások), Google Sitemap (oldaltérkép, az indexelés megkönnyítésére), továbbá beállítjuk a konverzió mérését is.

Főbb tulajdonságok:
 
  • Google Analytics beállítása, goal-ok beállítása (kosárba rakás és vásárlás mérésére)
  • Google Adwords konverziókövetés beállítása, teljes ROI számítás
  • automatikus XML kibocsájtás a Google Sitemap-hoz, a SEO elősegítésére
 
Gyorskereső

E funkció segítségével akár egy szó beírásával és egy kattintással megtalálhatják a vásárlók amit szeretnének.

Főbb tulajdonságai:
 
  • A termék nevében és a termék leírásokban is keres
  • Bármilyen egyezés esetén megtalálja az adott terméket
  • A modul tetszőleges helyen szerepelhet, akár az oldal fejlécébe is beépíthető
 
Intelligens checkout

Statisztikák szerint az internetes vásárlások 60-70 százaléka a kijelentkezés (checkout) alatt hiúsul meg. Hogy miért? Mert a vásárló olyan dolgot lát, amit nem ért, ami számára nem egyértelmű, ami bizonytalanságot ébreszt benne. Ennek megakadályozására való az intelligens checkout modul.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Vizuális megerősítés – aktuális és hátralevő lépés egyszerű diagrammal való ábrázolása
  • Bőséges magyarázó információk mindenhol
  • Előzetes regisztráció nélküli checkout – a checkouttal egyúttal regisztrálnak is a userek
  • Igény szerint 2, 3, vagy négy lépéses is lehet.
  • Megrendelő adatai lépés
  • Szállítási cím megadása lépés (opcionális)
  • Számlázási cím megadása lépés (opcionális)
  • Rendelt termékek összegzése lépés
  • Regisztrált usereknek az adatok automatikus kitöltése
 
Intelligens kosár

Két részből áll: egy intelligens modul és egy részletes kosár oldal.

Főbb tulajdonságai:
 
  • az intelligens modulon FOLYAMATOSAN nyomon követhetőek a vásárlás legfőbb adatai (változtatható részletességgel)
  • a részletes kosár oldalon szerkeszthetőek és törölhetőek a már kosárhoz adott termékek
  • egy kattintással növelhető vagy csökkenthető a kosárban lévő termékek száma
  • táblázatos, átlátható formában ad összegzést a vásárlásról és annak értékéről
 
Kapcsolat modul

Főbb tulajdonságai:
 
  • Név, email, telefon, fax, stb. megadására lehetőség
  • Skype, MSN elérés megadására lehetőség
  • Mindezt látványosan, ikonokkal ábrázolva
  • Közvetlen email küldésére lehetőség, külön email kliens használata nélkül
 
Legfrissebb hírek modul

A bizalom megerősítésének egy igen hasznos eszköze. Semmi sem tükrözi jobban, hogy a tulajdonosok élő személyek és törődnek az oldalukkal, mint egy pár friss, releváns cikk a nyitó oldalon.

Főbb tulajdonságok:
 
  • Bizalomépítő hatású
  • Automatikus formázás és elrendezés
  • A hírek szövege Wordből bemásolható
  • Képek beszúrására lehetőség
 
Legfrissebb statisztikák

Egyetlen pillantással áttekinthető a bolt eredményessége, egyetlen kattintással elérhetők a legújabb megrendelések.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Az oldal mindennapos adminisztációjához elengedhetetlen
  • Rengeteg idő spórolható meg használatával
  • A főbb eredmények az adminisztrációs felület főoldalán áttekinthetőek
 
Legnépszerűbb termékeink

Semmi sem bizonyítja a vevők számára hatékonyabban, hogy egy termék jó, megbízható, stb., mint az, hogy azt veszik legtöbben egy áruház kínálatából. Sőt ez nem csak a terméknek jó reklám, de magának az áruháznak is – tanúsítja, hogy működik, és sokan vásárolnak rajta.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Kitűnő értékesítés növelő eszköz
  • Teljesen automatikus
  • A legnépszerűbb termékek tetszőleges számú termékből álló listája az oldal tetszőleges részén elhelyezhető
 
Legújabb termékeink

Hibába változik a termékpalettánk, hiába vannak nekünk a legújabb, legkorszerűbb termékeink, ha erről a vevők mit sem tudnak. Ezen modul alkalmazásával mindez teljesen automatikussá tehető: ha egy új terméket hozzáadunk a termékpalettánkhoz, az máris megjelenik a legújabb termékeink között.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Automatikus termékhozzáadás
  • Állítható újdonságlista-hossz
 
Párhuzamos kategorizálás

Ezzel a modullal nemcsak a vevők tájékozódását és keresését lehet elősegíteni, de rendkívül hatékony értékesítés növelő eszköz. Pl. egy ékszer webáruház esetében az alapkategorizálás (nyaklánc, fülbevaló, karkötő, stb.) mellé létrehozható több párhuzamos kategória-szint is: pl. arany-, ezüst-, gyémánt-ékszerek, stb., esetleg nőknek, férfiaknak, gyerekeknek, stb., vagy akár eljegyzésre, esküvőre, hétköznapokra, stb.

Főbb tulajdonságai:
 
  • A vásárlók több „logika” mentén elindulva is megtalálhatják ugyanazt a terméket
  • Elősegíti a tájékozódást és a használhatóságot
  • A vásárlói élményt nagymértékben növelheti
  • A fő kategorizálás mellé korlátlan alkategorizálás tartozhat
  • Az egyes kategorizálásoknak akár külön menü és/vagy külön ajánló modulok tartozhatnak
 
Raktárkészlet modul

 A rendelések mennyiségét lehet vele korlátozni. Megadható a jelenlegi raktárkészlet, mely automatikusan csökken a rendelések során! Vagy meghatározható egy határidő, ameddig a termék rendelhető – így csinálhatunk különleges határidős akciókat is, melyek automatikusan megszűnnek a határidő lejártakor!

Főbb tulajdonságai:
 
  • Megadható tetszőleges raktárkészlet
  • Lehetőség rendelkezésre állási idő megadására
  • Megadható, hogy ne csökkenjen automatikusan a raktárkészlet – ekkor mintegy maximális rendelési mennyiségként használható
  • Minden termékhez megadható, hogy mennyi időn belül várható a szállítás (pl. 48 vagy 72 óra)
 
Rendelés nyomon-követő modul

Lehetővé teszi, hogy a vásárlók nyomon követhessék saját rendeléseiket. Kaphassanak teljes információt bármely régi rendelésekről a félreértések elkerülése végett.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Időrendi sorrendű listázása a rendeléseknek
  • Gyors összegzés
  • Lehetőség a részletesebb információkra
 
Rendelések modul

Értesíti a vásárlókat, ha elfogadták a megrendelést, ha postára adták, vagy, ha bizonyos okok miatt nem sikerült teljesíteni a rendelést. Egyrészt bizalomnövelő hatása van, másrészt a megrendelések adminisztrációját is meggyorsítja és egyszerűbbé teszi.

Főbb tulajdonságai:
 
  • A rendelések kezelése gyors és egyszerű
  • Nagymértékben növeli a vevői elégedettséget
  • A rendelési státuszok módosításakor automatikus vevőértesítés
  • Egy kattintással áttekinhető adott rendelés minden részlete
  • A rendelési adatok nyomtatására lehetőség, nyomtatási előnézettel
  • Számlázási modul használata esetén egy katintással számla készíthető minden megrendeléshez
 
Részletes keresés

A haladó felhasználók vásárlását könnyíti meg. Kereshetnek nem csak az összes termék között, de adott kategóriában is. Megadhatják azt is, hogy milyen szavakat NEM szeretnének megtalálni az adott termék nevében vagy leírásában.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Válaszható, hogy termék leírásában és/vagy nevében keressen
  • Választható, hogy mely kategóriákban keressen
  • Választható, hogy milyen szavak NE szerepeljenek a találatok közt
 
Részletes termékjellemzők

Egy internetes bolt legfőbb előnye a versenytársaihoz képest a sokkal több információ! A vásárlók nyugodtan nézelődhetnek, összehasonlíthatnak, értékelhetnek, és közben nem veszik el senki idejét. Sőt nincs anyagköltség, nem kell minden termékhez prospektust nyomtatni, az információ mennyiségét és minőségét csak a tulajdonos szorgalma befolyásolja – egyébként teljesen ingyenes!

Főbb tulajdonságai:
 
  • Lehetőség több szintű leírás adására (rövid leírás, részletes leírás)
  • Súly megadására lehetőség (megadható hozzá mértékegység is)
  • Méret megadására lehetőség (megadható hozzá mértékegység is)
  • Lehetőség több féle egység megadására (db, csomag, gyűjtő, dkg, kg, stb.)
  • A leírások Wordből (illetve bármilyen szövegszerkesztőből) közvetlenül bemásolhatóak.
  • Minden termékhez kép feltöltésére lehetőség, melyet a rendszer automatikusan méretez át a megfelelő méretűre
 
SEO modul

Segítségével a lehető legrugalmasabban tudjuk szabályozni webáruházunk aloldalait, így mindegyiket maximálisan kereső-optimalizálhatjuk.

Főbb tulajdonságok:
 
  • Alapértelmezetten automatikus kereső-optamalizálás
  • Lehetőséget ad az egyes aloldalak külön-külön történő manuális optimalizálására
  • A legmodernebb optimalizációs technikák alkalmazására ad lehetőséget, és mindezt az adminisztrációs felületen keresztül
 
Szállítási díjtételek modul

A szállítási költségek teljes körű beállítását teszi lehetővé. Többféle szállítási mód adható meg, mindegyikhez többféle szállítási díjtétel is meghatározható – melyek függhetnek a szállítandó termékek súlyától, vagy a vevő címétől is (akár minden irányítószámhoz külön szállítási díjtétel kapcsolható).

Főbb tulajdonságai:
 
  • Teljesen automatikus szállítási költség kalkuláció
  • Lehetőség több futárszolgálat megadására
  • Lehetőség a súly alapján történő szállítási költség kalkulációra
  • Lehetőség a szállítási cím alapján történő költség kalkulációra
 
Szállítási és fizetési feltételek

A vásárló tudni akarja, hogy pontosan honnan, mikor és mennyiért fogja megkapni, azt amit szeretne – ennek a minél teljesebb és részletesebb leírását szolgálja ezen modul.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Szövegesen és táblázatos formában is megadhatóak az információk
  • Képekkel (screenshotokkal) is lehet bemutatni az egyes lépéseket (folyamatábra szerűen)
  • A tartalma Wordből (illetve bármilyen szövegszerkesztőből) közvetlenül bemásolható
 
Termék opciók modul

Segítségével bármilyen opció megadható bármely terméknek. Megoldható, hogy pl. egy kabátnál választhasson a vásárló, hogy pirosat, kéket vagy zöldet szeretne, esetleg S, M, L vagy XL méretben szeretné. Az egyes opciókhoz akár felár is megadható (L: +1200 Ft, XL: +1600 Ft).

Főbb tulajdonságai:
 
  • Minden termékhez tetszőleges opciók megadhatók
  • Az opciókhoz igény szerint felárak is megadhatóak
  • Tetszőleges választási lehetőségek
  • Így nem szükséges egy terméket tízféle verzióban hozzáadni a terméklistához
 
Termékajánló

Igény szerint helyezhető el az oldal kiemelt helyeire.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Bármennyi termék hozzáadható
  • Véletlenszerűen választja ki közülük az épp megjelenítendő 1-10 db terméket
  • Újabb termék hozzáadása, meglévő termék eltávolítása a termékajánlóból csak pár kattintás műve
  • Kombinálható az akciós termékekkel
 
Többszintű kategorizálás

Célszerű mindig egy átlátható, logikus kategorizálást kialakítani, és a visszajelzések alapján folyamatosan alakítani.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Korlátlan kategória-szint
  • Korlátlan elem az egyes kategóriákban
  • Vizuálisan is áttekinthető szerkezet
  • Pár kattintással változtatható
  • Kategóriák módosítása/átmozgatása esetén a hozzájuk tartozó termékek megmaradnak
 
ÁFA kezelő modul

Nevével ellentétben bármilyen adó kezelésére alkalmas. Akár minden egyes termékhez különböző ÁFA kulcsokat is megadhatunk.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Tetszőleges adókulcsok megadására lehetőség
  • Kezeli az összes magyar áfa kulcsot
  • Egy kattintással változtatható
  • Tetszőleges adókulcsok megadására lehetőség
  • Kezeli az összes magyar áfa kulcsot
  • Egy kattintással változtatható
 
Egyedi termékjellemzők modul

Az igazán magas szintű termékbemutatás része az információk kiemelt hangsúlyozása és bemutatása.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Tetszőleges jellemző-kategóriák létrehozása (pl. „nyomtató” kategória)
  • Az egyes kategóriákba tetszőleges paraméterek megadása (pl. felbontás, lap/perc, színes vagy fekete nyomtató, tintasugaras vagy lézer, maximális kapacitás, stb.)
  • A paraméterekre speciális keresés létrehozására lehetőség (pl. keressen a színes és tintasugaras nyomtatók között).
  • Külön igény szerint szűrési és rendezési lehetőség a paraméterek alapján (pl. rendezze sorba őket a nyomtatási sebességük alapján)
 
Elküldöm egy ismerősömnek

A vásárlók saját nevük megadásával küldhetnek egy ajánló e-mailt ismerősük címére, az adott terméket gyakorlatilag ingyenesen reklámozva.

Főbb tulajdonságai:
 
  • A szájreklám egy hatékony és egyszerű fajtája
  • A vevők egymásnak javasolhatják a termékeket
  • A rendszer automatikusan küldi az e-maileket
  • Regisztrálás nélkül is küldhető ajánlás
 
Mennyiségi árkedvezmények modul

Az átlagos tranzakciós érték növelésének az egyik igen egyszerű módszere. Lényege, hogy jutalmazzuk meg vásárlóinkat némi árkedvezménnyel, ha elérnek egy bizonyos vásárlási összeget. A vásárlók törekedni fognak a nagyobb értékű vásárlásokra, ezáltal hatékonyan növelhető az átlagos tranzakciós érték.

Főbb tulajdonságok:
 
  • A sávok és a kedvezmények mértéke az adminisztrációs felületen állítható
  • Tetszőleges számú sáv hozzáadható a rendszerhez
  • A teljes vásárlási kosárértékből vonódik le a kedvezmény, és nem külön a termékekből, így a termékekre akár további egyedi kedvezmények is adhatóak
 
Speciális kategória ajánló modul

Ha vannak kiemelt fontosságú (vagy népszerűségű) kategóriák, amiket az eladó kiemelten szeretne reklámozni, akkor ezt a modul szükséges hozzá.

Főbb tulajdonságai:
 
  • A kiemelt kategóriában lévő termékek kiemelt figyelmet kapnak
  • Segítségükkel a többi kategóriában is magasabb lehet a forgalom
  • Egyszerre több kategóriát is lehet vele reklámozni
  • Pár kattintással beállítható a hirdetni kívánt kategória és egyéb paraméterek
 
Sávos termék árképzés modul

Nagy tételű vásárlásnál mennyiségi árkedvezményeket lehet adni ezzel a modullal. Segítségével tetszőleges sávokat lehet kialakítani minden termékhez, és minden sávhoz egyedi árakat lehet rendelni.
Sőt kombinálva a vevői csoportok modullal, adhat csak a viszonteladóinak vagy törzsvásárlóinak mennyiségi kedvezményeket, ezáltal rendkívül kifinomult árazási módszerek alakíthatóak ki.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Tetszőleges számú sáv kialakítására lehetőség
  • Minden termékhez egyedi sávok kialakítására lehetőség
  • A sávokhoz egyedi árak megadására lehetőség
  • Minden vevői csoportnak egyedi sávok kialakítására lehetőség
 
Vevői csoportok modul

Segítségével létrehozható tetszőleges számú vásárlói csoport, mely csoportoknak egyedi kedvezmények adhatóak. Legegyszerűbb esetben fix százalékos kedvezmény is adható az egyes csoportoknak (pl. 10% kedvezmény minden termékre), de ennél sokkal kifinomultabb kedvezmény-rendszer kialakítását is lehetővé teszi, így lehetséges minden kategóriára különböző kedvezményt érvényesíteni, sőt akár minden egyes terméknek is tudunk egyedi árat adni!

Főbb tulajdonságai:
 
  • Tetszőleges számú vásárlói csoport kialakítása
  • Törzsvásárlói réteg kialakítására lehetőség
  • Kedvezmény adható az összes termékre
  • Kedvezmény adható csak egy adott kategóriára
  • Kedvezmény adható konkrét termékekre
 
Eladó általi értékelés

Adjon meg legalább a kiemelt fontosságú termékeihez személyes véleményt is a száraz leíráson és technikai paramétereken túl!

Főbb tulajdonságai:
 
  • Személyessé teszi a webáruházat
  • Minden termékhez személyes vélemény adható
  • A személyes vélemények technikai véleményektől való elkülönítése
  • Értékelhető akár vizuálisan, jelekkel (csillagokkal, díjakkal, mosolyjelekkel), akár százalékos formában
 

ICTNET WEBSHOP – PRODUCT PLUSKIEGÉSZÍTŐ CSOMAG

A Product Plus kiegészítő csomag számos olyan plusz funkcionalitással ruházza fel a rendszert, mely nagy mennyiségű termék használata esetén hasznos. Ezen funkciók többsége a vásárlók számára a számukra optimális termék megtalálását segítik elő a termék-halmazban.

Csomagkészítő modul

A csomagkészítés az upsale egy igen hatékony módozata. Vesz egy fényképezőgépet? Vegyen hozzá egy töltőt és egy tokot is, együtt olcsóbb! Ezen modul alkalmazásával könnyen és automatikusan lehet hatékony „csomag ajánlatokat” készíteni minden vevőnek.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Növeli a tranzakciók értékét
  • Növekszik az átlagos profit, hiszen a kiegészítők általában magasabb profit tartalmúak
  • Egyszerűen és gyorsan beállítható, hogy mely termékekből készítse a csomagokat
  • A rendszer automatikusan javasol akár több „csomagot” is minden termékhez (igény szerint)
 
Egyedi szűrési rendszer

Segítségével egy adott kategória tartalmát (pl. LCD monitorok) számos szűrési feltétellel lehet szűrni, így a látogatók az esetleg több száz termékből sokkal egyszerűbben tudnak majd választani.
 
  • Leegyszerűsíti a vevők számára a termékek közötti választást
  • Növeli az oldal hatékonyságát
 
Kapcsolódó termékek modul

A vásárlók nagy többsége nem konkrét céllal érkezik a webáruházra, vagy, ha igen, akkor is ez a cél általában egy kategóriára korlátozódik, és nem egy konkrét termékre. Könnyítse meg termékei böngészését vevői számára, mutasson minden terméknél egy-két kapcsolódó terméket is. Így a vevők anélkül tudják végignézni egy adott kategória kínálatát (illetve eljutni az Ön által preferált termékekig), hogy nem kell folyton visszatérniük a listázáshoz.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Megkönnyíti a böngészést a vevők számára
  • Növeli a vevői elégedettséget
  • Minden termékhez egyedileg meghatározhatóak kapcsolódó termékek
  • Kezelése egyszerű és kényelmes
 
Hasonló termék ajánló

Egy vásárló egy adott termék adatlapjának megtekintésekor a rendszertől automatikusan kaphat „javaslatokat” hasonló termékekre, melyek nagyobb valószínűséggel érdekelhetik őt.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Intelligenciát visz a termékajánlásba
  • A termék landoló oldalán jelenik meg, és javasolja a hasonló termékeket automatizáltan
  • Megkönnyíti a böngészést a vevők számára
  • Nagymértékben növeli a vevői elégedettséget
  • Automatikusan teszi a javaslatokat, emberi beavatkozást nem igényel
 
Intelligens termék ajánló

Ez a modul a korábbi vásárlók vásárlásaiból és az aktuális látogató viselkedéséből (milyen termékeket néz meg) javasol termékeket számára.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Teljesen automatikus, nem igényel emberi beavatkozást
  • Olyan termékeket javasol kapcsolódó termékként egy termékhez, melyet a korábbi vásárlók szintén megvettek az adott termékkel együtt
  • Minél gyakrabban vásárolták meg őket együtt, annál szorosabb köztük a kapcsolat
  • Hosszú távon sokkal hatékonyabban tud javasolatokat tenni a látogatók számára, mint akármilyen eladó
 
ICTNET WEBSHOP - MARKETING PLUSKIEGÉSZÍTŐ CSOMAG

A Marketing Plus kiegészítő csomag elsősorban a rendszer marketing képességeit hivatott kiegészíteni, és számos értékesítést növelő plusz funkcióval vértezi fel az amúgy is erős alaprendszert.  A funkciók többsége a vevőkkel való kommunikációt segíti elő.

Ajándék a vásárláshoz

Főbb tulajdonságai:
 
  • Ha még nem választott, minden terméknél megjelenik
  • Minimum vásárlási összeg állítható be hozzá (hogy pl. csak 5000 Ft fölött legyen érvényes), és ezt a vásárlási limitet a rendszer hatékonyan kommunikálja (ezáltal az átlagos tranzakció értékét lehet vele hatékonyan növelni).
  • Korlátlan számú termék megadható ajándék termékként
  • Legördülő menüből tudja a látogató kiválasztani az ajándék terméket, melyet csak egy adott termék kosárba rakásával kaphat meg (ergo rendkívül hatékony meggyőzést szolgáló eszköz).
 
Kedvezmény kártyák

El lehet juttatni a potenciális vevőkhöz tetszőleges úton a kedvezményre jogosító kuponokat, melyeken található kódokat beütve vásárláskor a vevők ténylegesen olcsóbban vásárolhatnak (egy alkalommal).

Főbb tulajdonságai:
 
  • Első vevők megszerzésének igen hatékony eszköze
  • Automatikusan is adható regisztrációkor (pl. első 100 vásárló)
  • Direkt marketinghez is használható
 
Professzionális hírlevél modul

Használatával az oldalon már egyszer vásárló vevőket lehet könnyen, gyorsan és ingyenesen újra elérni, őket újra vásárlásra bírni.

Főbb tulajdonságok:
 
  • A leghatékonyabb marketing eszköze egy webáruháznak
  • Teljesen ingyenes, és mégis rendkívül eredményes
  • Egyszerű használat, kevés időigény
  • Egy hírlevél elkészítése kevesebb, mint 5 perces munka
  • A rendszer végzi a hírlevél felépítését, szerkezeti kialakítását, designját
  • Professzionális hírlevelek rendszeres kiküldését teszi lehetővé
 
Automata kupon generáló

 
  • Megadható neki kezdeti és lejárati dátum is (egy kuponnak mindig legyen határideje!)
  • Megadható, hogy milyen kampányhoz lettek kibocsájtva (így utólag mérhető a kampányok hatékonysága).
  • Megadható az intervallum, amin belül a kuponok készüljenek (pl. KUPON00001-KUPON35000, ez 35 ezer kupon).
  • Egy kattintással exportálhatóak az egy adott kampányhoz tartozó kuponok, ezáltal a partnereknek egyszerűen átadhatóak
 
Automatikus vélemény ösztönző

A vásárlók véleményt mondhatnak a termékekről.
 
  • Minden vásárlás után 2 héttel automatikusan küld egy e-mailt a vásárlóknak
  • Az e-mailben udvariasan megkéri a látogatókat, hogy ha elégedettek a vásárlással, akkor mondják el a véleményüket
  • Közvetlen linket ad minden vásárolt termékhez, így nem a vásárlóknak kell őket keresgetni
 
Termék-megosztó site integráció

A modul segítségével megoszthatjuk termékeinket a legnagyobb termék megosztó oldalakon. Főbb tulajdonságok:
 
  • Termékek megosztása a legnagyobb termék vagy ár összehasonlító és megosztó portálokkal
  • CSV-t igénylő portáloknál egy kattintásos exportálás
  • XML-t igénylő portáloknál fix URL a megosztáshoz
 
Ajándékutalvány generáló

A bolt szempontjából a legnagyobb előnye, hogy nem veszíti el a bizonytalan vevőket, fel tud nekik ajánlani egy olyan alternatívát, mely pont a bizonytalanságukra épít.

Főbb tulajdonságok:
 
  • Ízléses, egyedi formátum kialakítás minden esetben
  • A generált, e-mailben továbbküldhető ajándékutalványra rákerül dinamikusan a címzett neve, az ajándékutalvány értéke és az ajándékutalvány kódja
  • Teljesen automatizált rendszer, nem igényel rendszeres tennivalókat.
  • Egy ajándékutalvány csak egyszer érvényesíthető
 
Hűségpont rendszer

A vevők minden vásárlás után bónuszpontokat kapnak, melyeket gyűjthetnek a privát hűségpont-számlájukon, és mely pontokat később levásárolhatnak. Pontok alapvetően a vásárlási érték alapján kaphatóak, de az egyes termékekhez akár egyedi bónuszpontok is meghatározhatóak, hogy ezáltal ösztönözzük az értékesítésüket. A pontok folyamatosan megtekinthetőek a vásárló által a saját felhasználói oldalán.

Főbb tulajdonságok:
 
  • Vásárlási értékhez kötött és/vagy termékekénk egyedileg meghatározott bónusz pontok
  • Vásárló döntheti el, hogy mennyit kíván felhasználni a pontjaiból
  • Checkout során történik a felhasználás
  • A kapott pontokat a user megkapja e-mailben is, és a vásárlás megerősítő oldalon is látja
  • A pontok adminisztrációs felületen keresztül felül is bírálhatóak
  • A vásárló a saját pontjait bármikor megtekintheti
 
ICTNET WEBSHOP - CUSTOMER PLUSKIEGÉSZÍTŐ CSOMAG

A Customer Plus kiegészítő csomag a webáruházban történő vásárlás során tapasztalt vevői élményt hivatott növelni, ezáltal javítva a cég megítélését, illetve elősegítve a hűséges törzsvásárlói réteg kialakulását.

Bankkártyás fizetés

A rendszer nemcsak gyors és egyszerű, de rendkívül biztonságos is: a vevőknek a kiemelt fontosságú adataikat csak a bank oldalán kell megadniuk, így az esélye sincs meg, hogy azokat esetleg illetéktelenek is megszerezzék.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Valós idejű fizetési információ
  • Automatizálhatóbb, ezáltal gyorsabb ügylet
  • Megszűnik a nemfizetés kockázata
  • Integrálás az OTP vagy a CIB Bank rendszerével
  • Teljesen biztonságos, a bank fizetőoldalán történik a bankkártya adatok megadása
  • Dombor-nyomott bankkártyával vagy internetes kártyával tudnak a vásárlók fizetni
 
Pénzváltó modul

Ezzel a modullal a webáruházban az árakat nem csak egy pénznemben lehet megjeleníteni.
 
  • A látogatók egy kattintással válthatnak át minden árat más pénzneműre
  • Elég forintban megadni az árakat, és a rendszer automatizáltan számolja át az árfolyam alapján más pénznemre őket
  • Az aktuális árfolyamokat a rendszer automatizáltan is kiolvashatja a banki hivatalos nyilvántartásból
  • Az aktuális árfolyamok akár manuálisan is megadhatóak
 
Elteszem későbbre funkció

A rendszer lehetőséget biztosít a felhasználók számára a kosárba rakott termékek lementésére, ha épp nem akarják azonnal megrendelni.

Főbb tulajdonságok:
 
  • A kosárba rakott termékeket lehet eltenni későbbre
  • Az eltett termékek később automatikusan megjelennek a kosár alatt, ezzel is ösztönözve a látogatókat a megvételükre
  • Egy kattintással újból a kosárba tehetőek
 
Fórum rendszer

Teljes funkcionalitású kétszintű fórum rendszer. Hatékony megoldás a közösség-építésre, mely egy igen hatékony visszatérő látogatottság forrás tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy elősegíti a felhasználók által történő tartalom-építést, mely a keresőkből is igen komoly forgalmat tud számunkra biztosítani.

Főbb tulajdonságok:
 
  • A fő témaköröket adminisztrátorok határozhatják meg, de ezeken belül témákat bárki nyithat.
  • A felhasználók számára lehetőséget biztosít avatar és egyéb adatok megadására
  • Számolja a kommenteket
  • Lehetőséget biztosít az utolsó hozzászólások megtekintésére különböző időintervallumok alapján
  • Moderálási lehetőség
 
Abaqoos fizetés modul

Az Abaqoost nevezhetjük a magyar Paypalnak is, ez ugyanis szintén egy "virtuális pénztárca" jellegű fizetési megoldás - a felhasználók egy előre feltöltött összeget tudnak biztonságosan elkölteni. Egyik jelentős különbsége a Paypalhoz képest, hogy egy kliens (asztali) program telepítését is igényli. A felhasználóknak nem kell megadni kártya adatokat vagy személyes adatokat.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Kliens program telepítésével történik a vásárlás
  • Nem szükséges bármilyen adatot is megadni fizetéskor
  • 8-10% között van a jutalék összege
  • Rendkívül alkalmas kis összegű fizetések kezelésére
 
ICTNET WEBSHOP - ADMINISTRATION PLUS KIEGÉSZITŐ MODUL

Az Administration Plus kiegészítő csomag elsősorban az adminisztráció és az áruház üzemeltetéséhez szükséges emberi erőforrás csökkentésével járul hozzá az eredményesebb működéshez.

Villámszerkesztő

Egyszerre sok termék árának, nevének, vagy leírásának megváltoztatására szolgál. Ezen modul használatával egy nagyobb webáruháznál heti szinten napokat lehet spórolni. A villámszerkesztő használatával a termékek menedzselésének rendszeres lépései egyszerűsíthetőek le – az oldal újratöltődése nélkül szerkesztheti akár az összes termékét!

Főbb tulajdonságai:
 
  • Az adminisztráció időszükséglete a töredékére csökken
  • Az oldal újratöltődése nélkül szerkeszthető akár az összes termék is
  • A termékek összes fontos adata szerkeszthető vele
  • Áttekinthető felület, könnyű használat
 
Excel importálás és karbantartás

Használatával pár kattintással feltölthető akár több ezer termék, árakkal, leírással, részletes adatokkal.

Főbb tulajdonságai:
 
  • Pár kattintással feltölthető a webáruház akár több ezer termékkel
  • Képek is feltölthetőek a segítségével, termékenként akár több is
  • A meglévő adatbázisokból átemelhetőek az adatok
  • Excel fájlokból történik az importálás
  • Megkönnyíti a mindennapos munkát
 
Számlázó modul

Főbb tulajdonságai:
 
  • Windowsos, APEH által elfogadott, teljes funkcionalitású számlázó program.
  • A megrendelésekről a számlákat egy kattintással le tudja tölteni a gépére.
  • Adott megrendelésről egy kattintással tud számlát készíteni
  • A számla stílusa a cég arculatához illeszkedik
  • Az APEH által támasztott követelményeknek megfelel
 
Vízjel generáló

Az áruházban feltöltött képeket vízjellel lehet ellátni.
 
  • Vízjel nélküli képeket tölthetünk fel, a rendszer automatikusan látja el őket vízjellel
  • A vízjel kinézete és erőssége tetszőlegesen változtatható
  • Bizonyos mértékig vírusmarketing értékkel is bír, ha valaki egy adott termék képét felhasználja máshol.
 

A MEGVÁSÁRLÁSRA KERÜLŐ MODULOK INGYENES KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSAI

Lényegesnek tartjuk megemlíteni, hogy az ajánlatban szereplő ár az ajánlott modulok és fejlesztések teljes bevezetését, megvalósítását tartalmazzák.

Helyzetelemzés, adatgyűjtés

Célja: Ajánlatkérő piaci környezetének és termékeinek a megismerése, Ajánlatkérő kialakítandó internet alapú kereskedelmi folyamatainak megismerése, valamint a megvalósítandó rendszerrel szemben támasztott igény és elvárás rendszer felmérése, azok begyűjtése és koordinálása.

Főbb feladatai:
 
  • A kialakítandó rendszerrel kapcsolatos igények elemzése
  • Az új rendszerrel kapcsolatos szervezeti és végfelhasználói igények elemzése
  • Piaci folyamatok, kommunikációs csatornák megismerése
  • Marketing célok meghatározása
 
Vásárlási folyamat és webergonómiai tervezés

A tervezés célja, hogy az igényfelmérés szakaszában felmért igényeket az üzleti követelményeknek minél pontosabban megfelelve tudjuk kielégíteni.

Főbb feladatai:
 
  • Vásárlási folyamatok megtervezése, konkrét lépések kialakítása
  • A rendszerben végrehajtandó folyamatok megtervezése
  • Adatáramlások útjának megtervezése
  • Konkrét oldalak tartalmi és strukturális megtervezése
  • Konverziós pontok, megoldási pontok megtervezése
 
Grafikai és arculat tervezés

A grafikai tervezés célja, hogy az elkészült webáruház kinézete tükrözze az Ajánlatkérő szolgáltatásainak és termékeinek a profizmusát és minőségét, illeszkedjen a jelenlegi cégarculatba, és biztosítsa a vásárlók számára a rendszer könnyű és élvezetes használhatóságát.

Főbb feladatai:
 
  • Főoldal (homepage) grafikai megtervezése az elkészült és elfogadott wireframek alapján
  • Kategória oldalak (browse page) és termék oldalak (product flypage) grafikai megtervezése az elkészült és elfogadott wireframek alapján
  • A webáruház arculati elemeinek a megtervezése
  • Tipográfiai stílusterv készítése az oldal egységességének a biztosításához

Áraink, feltételek

Az alábbi árak tájékoztató jellegűek, egyedi igények és betanítás nélküli árak. Személyre szabott ajánlatunkért jelentkezzen az info@icteuropa.hu e-mailcímen! Figyelem: a modulok ára a felhasználás módjának függvényében változhat!

A webshopokat versenytársaink gyakorlatától eltérően, a Megrendelő tulajdonába adjuk, afelett ÖN szabadon rendelkezhet! Hosszú távon ez a megoldás jelentős költségmegtakarítást jelent! Így Ön nem fizet semmilyen fenntartási díjat, továbbá egy olyan vagyoni értékű joggal rendelkezik, melyet továbbértékesíthet, vagy tetszés szerint átalakíthat, terméket, vagy szolgáltatást válthat benne, külön díjak, vagy költségek nélkül.

 


Hírek
Webfejlesztés
Garantált látogatószám
Webáruház
ICTMS
Referenciák
Kapcsolat





Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címe:
Továbbküldés
Az Ön neve:
Címzett e-mail címe:
Kérdése van? Tanácsadónk 24 órán belül megválaszolja!
7639256030
Írja be a ZÖLD színnel írt számokat!
Az Ön e-mail címe: